
A Reikit a 19. század második felében alapította újra egy keresztény szerzetes, Dr. Usui Mikao Japánban.
A kiotói egyetemen tanított és egy napon tanítványai megkérdezték tőle, valójában milyen módszerrel is gyógyított Jézus, mert a Bibliában az áll, hogy Jézus pusztán kézrátétellel győzte le a betegségeket. Sőt, tanítványai szerették volna a gyógyításnak ezt a módját meg is tanulni. A hagyomány szerint ez a kérdés, és a tanítványok óhaja adta Dr. Usui számára azt a lökést, amely döntően megváltoztatta életét. Mert ő, a mester és a tanár aggódva kellett, hogy felismerje: nemhogy tanítani nem tudja ezt a módszert, de még a kérdésre sem tudja a választ. Mivel önmaga is szerette volna ezt a titkot tisztázni, feladta munkáját, és a válasz keresésére indult.
Éveken át követte a nagy, ismert spirituális mester nyomait a fennmaradt csodás gyógyítások alapján; mindig a választ és a felismerést keresve: mi az, ami gyógyítólag hat?
Egy kolostor régi szanszkrit iratában felfedezte az isteni, univerzális életenergia általi gyógyítás egy módját, és megtalálta a hozzávaló szimbólumokat is, melyek nyilvánvalóan nagy jelentőséggel bírtak a hatást illetően.
Még mindig zárva volt azonban a tudás felé vezető ajtó, mivel a szimbólumok jelentése és azok használati módja nem volt leírva ebben a régi iratban.
Dr. Usui elhatározta tehát, hogy meditáció útján próbálja megismerni a szimbólumok jelentését. A szent Kuriyama hegyre ment hát, hogy ott böjtöljön és meditáljon. A 21. nap hajnalán, még napkelte előtt, látomása volt, amivel kapcsolatban mélyreható spirituális élményben volt része. Látomásában egy vakító fénysugár közeledett felé hatalmas sebességgel. Ez a fénysugár egyenesen homlokcsakrájába hatolt be, és Dr. Usui transzállapotba esett. Ebben az önkívületi állapotban arany fénnyel írva látta maga előtt a szimbólumokat, s azok szinte beleégtek tudatába és szellemébe. Ekkor ismerte fel a szimbólumok jelentését és a Reiki energia isteni eredetét, ahogyan azt később elnevezte. Reiki, a mindent átfogó, mindenen áthatoló életerő belevéste szimbólumait Dr. Usui energiatestébe. Már a zeniten állt a nap, amikor Dr. Usui felébredt, ez a folyamat tehát több óra hosszán keresztül tartott. Dr. Usui megértette, hogy a Reiki közvetlen isteni hatása által megkapta a Reiki nagymesteri beavatást.
A visszafelé vezető úton megbotlott egy kőben, a lába fájni és vérezni kezdett. Öntudatlanul rakta rá a sebre a kezét, és ez volt az első alkalom, amikor érezte, hogyan folyik rajta át a Reiki, megszüntetve a fájdalmát, majd rövid idő múltán a vérzést is. Évszázadok óta ez volt az első Reiki általi gyógyulás.
Életének következő szakaszát a Kioto peremén élő szegény, rászoruló betegek gyógyításával töltötte. Miután egykori páciensei, a nyomornegyedet egészségesen elhagyó, régebbi beteg koldusok egy idő után újból visszatértek régi életmódjukhoz – és mindezt csak azzal magyarázták, hogy számukra túlságosan megerőltető a munkával járó szerény életmód – Dr. Usui felismerte azt a kozmikus törvényt, mely szerint egyensúly kell hogy legyen az „adni” és „elfogadni” között, szükség van arra, hogy a páciens is kivegye részét a gyógyulásból.
Miután felismerte, hogy nem elégséges a pácienst csak gyógyítani, hanem önnön felelősségét is tudatosítani kell benne, elköltözött és elkezdte oktatni a Reikit. Dr. Usui ismerte a Reiki legfontosabb sajátosságát is – az isteni szabadságot. Így tanította a Reikit mindenféle kézpozíciók nélkül. Tanulóinak értésére adta, hogy a Reiki élni akar és a Reiki „megélése” által lesznek képesek megtanulni, megérteni a Reikit. Ha pedig értem a Reikit, akkor pontosan tudom, hogy hová is szeretne áramolni, és oda helyezem a kezem.
Röviddel halála előtt Dr. Usui, Dr. Hayashit jelölte ki utódjául.
Dr. Hayashi Kiotóban olyan Reiki klinikát alapított, ahol a betegség súlyosságától függően akár éjjel-nappal kezelték Reikivel a pácienseket. A hozzájuk fordulók egyike volt Hawayo Takata, egy Hawaiin élő súlyosan beteg asszony. Egy belső hang azt súgta neki, hogy vissza kell térnie Japánba, ahol gyógyulást talál majd. Japánba ment hát, ahol meg akarták operálni. Mikor már a műtőasztalon feküdt, újból megszólalt ez a belső hang figyelmeztetve őt, hogy ne hagyja megoperáltatni magát, mert más lehetőség is adott még. A kérdezett orvos aztán a kiotói Reiki klinikára küldte. Itt valóban gyógyulásra lelt Takata asszony, és teljesen egészséges lett.
Gyógyulása után együtt dolgozott Dr. Hayashival, aki később őt avatta fel utódjaként.
Takata asszony a Reikit Japánból Hawaiin át, Amerikába vitte. Nagymesteri pozícióját unokájának, Phyllis Lei Furumotónak kellett átvennie. Őt beavatták a Reikibe, majd nagyanyjával útra kelt, hogy az utazások alkalmával teljes mértékű Reiki képzést kaphasson. Phyllis Lei Furumoto azonban a nagymesteri beavatást követően meggondolta magát. Ezt azzal magyarázta nagyanyjának, hogy ő nem érzi magát abban a helyzetben, hogy ezt a felelősségteljes nagymesteri pozíciót betölthesse.
Takata asszony ezután Dr. Barbara Weber-Rayt szintén nagymesterré avatta.
Később azonban Phyllis Lei Furumoto mégis úgy döntött, hogy átveszi a nagymester pozícióját és újból intenzív kiképzésben részesült nagyanyja, Takata asszony által. Phyllis Lei Furumoto, nagyanyja más tanítványaival együtt, megalakította a Reiki Alliance-t, és annak elnöki posztját töltötte be mint nagymester.
Barbara Weber-Ray megalapította az American International Reiki Association-t, röviden A.I.R.A.-t, mely manapság még mint „The Radiance Technique” létezik. Ez a szervezet feladatának tekinti a Reiki hatásának tudományos alapokon való megmagyarázását. Ez a tudományos oldal a kísérletek által sok értelmetlen dolgot engedett bejutni a Reiki tanításába. Ezek között említhetjük például, hogy az ember a Reikivel autóakkumulátort képes feltölteni, vagy egy templomtorony órájára vizualizált Reiki szimbólum segítségével egy egész környéket elláthat Reikivel.
1991. óta létezik egy Németországból indult, harmadik nagy Reiki szervezet, a Reiki Association International. Ez az irányzat a Reiki keresztény oldalát képviseli, és időközben a világ egyik legnagyobb eszmei gyógyító szervezetévé vált.
A Reiki Association International (R.A.I.) nevű szervezet céljai:
a reiki keresztény oldalának hangsúlyozása, többek között a beavatás keresztényi (nem egyházi!) formája által, visszatérve az Atlantisz-korabeli angyalkorszak őskeresztény formájához
új ár- és teljesítményszint felállítása, mely a reiki tanfolyami díjak drasztikus csökkentéséhez vezetett, miközben magasabb minőségi követelményeket állított fel a tanfolyammal szemben,
a reikivel való munka, az emberi test energiaáramlatainak bevonásával,
a reikibe becsúszott tévedések és hibák korrigálása,
az egoista gondolkodás, a hatalom- és pénzvágy száműzése a reikiből,
a tisztaság, nyiltság, áttekinthetőség és szabadság terjesztése a reikiben,
az aktív oldal terjesztése, visszaállítva a páciens vizsgálatának és kezelésének egységét.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
4. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
6. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
7. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
9. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
11. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
12. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
13. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
14. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
15. ACPC actual personal computer shop
► Számítástechnikai , Digitális fotó, Audio-vizuális Termékek Webáruháza
acpc.hupont.hu
16. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
17. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
18. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
19. Füstcső, füstcső könyök, kályhacső idom, tartozék gáz-, vegyestüzeléshez
► Alu-, fekete-, zománcozott-, szinterezett füstcső, füstcső könyök és egyéb kályhacső tartozékok kis- és nagykereskedelme ONLINE rendeléssel, országos házhozszállítással, BUDAPESTEN + 44 településen INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL
fustcso.hupont.hu
20. Szeged Szállás -PETI APARTMAN -SZEGED SZÁLLÁS , Szeged szálláshelyek
► Szeged szállás , Szeged szállás olcsó, olcsó szállás Szeged : Szálláshely sok van Szegeden, de Peti Apartman csak egy. Válassza a Peti Apartmant Szegeden, ha jó és olcsó szállást keres !magánszállás,szegedi szállások, szálláshelyek ,
csabaszallas.hupont.hu
21. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
► Ételek, édes sütemények, sós sütik.
mindmegeszem.hupont.hu
23. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
24. újra szerkesztésnek indul...
► Kagylózdd!
ufomania.hupont.hu
25. Jen Fe Life
► A NexEurope a Jen Fe Full Life One energiaitalban forrradalmian új, nanotechnológia alkalmazásával erősíti a különleges gyógynövények jótékony hatását szervezetünkre. A különleges technológiának köszönhetően már a nyelv alatt elkezdödik a felszívódás
jenfelife.hupont.hu
26. Lindyke oldala
► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road
lyndy.hupont.hu
27. Pesti-Marika
► Marika vagyok, és Budapesten élek. Üdvözlök minden régi és új ismerőst. Szeretem a természetet, a könyveket és a nyugalmat. Szeretnék olyan ismerősöket találni akiknek ilyen érdeklődési körük van. Mindenkit szeretettel fogadok.
pesti-marika.hupont.hu
28. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!
► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!
meregtelenites.hupont.hu
29. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131
szervizkozpont.hupont.hu
31. "Hogyan vihet sikerre egy kis- és középvállalatot a marketing?"
► Lépj be a "belső körbe", ahol a legnagyobb marketing áttörések történnek, ahol az igazán nagy bizniszek épülnek!
marketing-marketing.hupont.hu
32. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
33. Gumilemez, - Görgő, - Heveder, - Szállítószalag
► Műszaki gumilemezek, csúszásgátlós gumiszőnyegek, elektromos szigetelő szőnyegek, istálló- és rámpaszőnyegek,szállítószalag görgők,szállítószalag pályák, gumihevederek, tervezéstől a kivitelezésig.
gumi-heveder-gorgo-grb.hupont.hu
34. AVRIL LAVIGNE RAJONGÓK IDE GYORSAN!!!
► Itt megtudhatsz mindent AVRIL RAMONA LAVIGNE énekesnőről: életrajza, stílusa, parfümje, divatmárkája, albumai, dalai, videoklipjei, filmjei, érdekességek-extrák róla, képei, fotósorozatai stb. ...
rekavril.hupont.hu
35. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
bmw-alkatreszek.hupont.hu
36. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
37. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
38. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
39. AUDI - alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► AUDI autóalkatrészek Gyári-,Utángyártott /Audi 80,Audi 100,Audi A1,Audi A2,Audi A3,Audi A4,Audi A5,Audi A6,Audi A7,Audi A8,Audi Q3,Audi Q5,Audi Q7,Audi TT,Audi ALLROAD,Audi R8,
audi-alkatreszek.hupont.hu
40. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
41. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
42. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
43. A BÓNÉ NEMZETSÉG
► Egy 1560 éves magyar család története
bonecsalad.hupont.hu
► Ez az oldal az Internátus (El Internado) című sorozattal foglalkozik. Már a facebookon is!! :)
el-internado.hupont.hu
45. ÜDVÖZÖLLEK AZ ANIMÁCIÓS OLDALAMON!!
► Remélem tetszik!!
animaciok.hupont.hu
46. GYULAI TERMÁL F.C. /nem hivatalos/ Honlapja
► Ez az oldal azért jött létre, mert nincs hivatalos honlapunk! Szeretnénk, ha a csapatot tudnánk népszerüsíteni és az érdeklődők kíáncsiságát kielégíteni a csapattal kapcsolatos dolgokról,programokról!
gyulaitermalfc.hupont.hu
47. Huszár Lajos költöztetés,lomtalanítás 20/2055729 áruszállítás,tehertaxi
► Költöztető céget keres? Kedves kiszolgálás,gyors költöztetés,lomtalanítás,közúti fuvarozás!Korrekt áron,hétvégén is!Hívjon bizalommal!0620/2055729
aruszallitas-koltoztetes.hupont.hu
48. Bio Life- Care
► Biztosan fizető munka
biztosmelo.hupont.hu
49. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!
opelhez-alkatreszek.hupont.hu
50. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH
► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!
novyplot.hupont.hu
► CÉGEKNEK, MAGÁNSZEMÉLYEKNEK KEDVEZŐ ÁRON, RUGALMASAN, MEGBÍZHATÓAN!
gabiszallitas.hupont.hu
52. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
53. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
54. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
55. Libro Gratis
► Descargar Libro Gratis
libro.hupont.hu
56. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
57. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
soroztatroby.hupont.hu
58. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
► Információk, adatok, kérdések, válaszok Nemes Marcellel kapcsolatban
nemes-marcell.hupont.hu
60. MAITE PERRONI ÉS SHERLYN GONZÁLEZ!!!
► Szia!!Ez az oldal sok mindennel foglalkozik Pl.:Sorozatok, sztárok,hírek,és még sok mindennel,de ha már itt jársz akkor nézz körül !!.Remélem tetszeni fog!
maiteperroni-sherlyn.hupont.hu
61. Autófelvásárlás - Használtautó kereskedés - Öreg autó felvásárlás
► Hívjon Minket most és adja el autóját készpénzért!
autofelvasarlasbudapest.hupont.hu
62. ASZFALTOZÁS!ÚTÉPÍTÉS!KÁTYÚZÁS!MART ASZFALTOZÁS!
► l. Célünk a jó minőségű munka, precíz és megbízható szakemberekkel dolgozunk.
aszfaltmunkak.hupont.hu
63. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
64. LITÉRI HÍRPÓTLÓ
► Várjuk hozzászólásaikat, észrevételeiket. E-mail címünk: literihirpotlo@gmail.com
literihirpotlo.hupont.hu
► avagy NIGHTFALL krémje
playhardgopro.hupont.hu
► Vezetéstechnikai tréningek ! ! ! ikotics.istvan@digikabel.hu
ikotics-vezetestechnika.hupont.hu
67. Vali Néni Kifőzdéje Verőce
► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!
hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu
68. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
► Köszönöm,hogy megtekinti honlapomat.Gyerek korom óta vagyok gyűjtője régi magyar bankjegyeknek és érméknek.Ezt a honlapot azért hoztam létre,hogy gyűjteményem bővíteni tudjam,ezért az eladásra kínált tételeimet szívesen cserélem is Önnel.
koronanumizmatika.hupont.hu
70. Hagyományos kínai akupunktúra
► AZ OLDAL VALÓBAN MEGSZŰNT!!! KÉREM, NYISSA MEG A http://akupunkturahko.hupont.hu/1/kezdolap-ot vagy a KEZDŐLAP menüpontot!!!!!!!
akupunkturahko.hupont.hu
71. Szájharmonikások lapja, tanulj meg könnyen szájharmonikázni:)
► Mindenkinek aki szereti a zenét(pop,rock,blues,stb,) itt megtalalja a kedvérevalót, Ingyen tab-ok !!!pl:Beatles,Michael Jackson,Lady Gaga,Bob Dylan,Elvis P,Queen,Bob Marley,stb. Remélem tetszeni fog és máskor is benézel.Jó időtöltést kivánok!
harmonika.hupont.hu
72. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
► Minden ami tattoo,tetkós cucc kapható!
tattoocucc.hupont.hu
74. szótlan hercegnő
► Napló
szotlanhercegno.hupont.hu
75. Liget Gsm
► Adás,Véteel,Beszámítás,Ggyors szervíz,Tartozékok,minden egyhelyen akciós kínálataink kaphatóak!!!!
ligetgsm.hupont.hu